Az etetőhajók felmérése vásárlás előtt

Számos alkalommal találkozik csapatunk azzal a ténnyel, hogy a jövőbeli felhasználók számára – sajnos – nem áll fent az a lehetőség, hogy személyesen fel tudják mérni, hogy pontosan mire is van szükségük. Utólag – a vásárlást követően – szembesülnek azzal, hogy konkrétan milyen etetőhajót vásároltak, az hogyan működik, milyen a kezelhetősége, és hogy milyen célt szolgál, illetve milyen igényt elégít ki. Lehetőséget kapnak egy-egy rendezvényen találkozni azokkal a gyártókkal, akik a kiállításokon/rendezvényeken részt vesznek, és képviseltetik magukat, viszont a tapasztalatunk az, hogy nem élhető át és tapasztalható meg teljes mértékben az, hogy az életben ez mit is jelent, amit a kiállított darabok a pódiumokon képviselnek.

Ezt az akadályt leküzdve, és a „mesterséges körülményeket” átlépve indítottunk egy programot, amellyel egy személyesebb, kötetlenebb és nyugodtabb körülményt biztosítunk mindenki számára, aki szeretne részt venni ebben a programban.

A célja az ötletnek és a programnak az, hogy az etetőhajó megrendelése / megvásárlása előtt személyesen fogadni tudjuk a horgászcsapatokat és magánszemélyeket, aki(knek) lehetőség nyílik arra, hogy megtekintsék, és kipróbálják az etetőhajónkat. Továbbá, hogy a lehetőség ne csak egy évben 1 vagy 2 alkalommal lehessen, hanem – kötetlenül – akárhányszor. Ezen felül lehetőség nyíljon egy olyan tavon bemutatni a termékeinket, ami magánjellegű, és amit nem használnak kereskedelmi célokra (pl. pillanatnyi horgászat nem történik). Ami azt jelenti, hogy a tó területén csak azok a személyek tartózkodnak, akivel/akikkel a csapatunk a tó területére belép. A tó lehetőséget nyújt arra, hogy kötetlenné, nyugodttá és szabaddá tegye az alkalmat.

Az etetőhajók mérlegelésén, és a megrendelés előtti személyes megismerésen kívül ez a projekt opciót nyújt még arra is, hogy a megrendelés után (az etetőhajó elkészültét követően) a felhasználóink személyesen vegyék át az etetőhajójukat. Lehetőséget biztosítunk arra, hogy egyénileg megtanítjuk/bemutatjuk az etetőhajó működését, használatát és kezelését. Tapasztalatunk az, hogyha valaki a tavon (ahol nincs külső inger/zavaró körülmény) egy kezdő rutint szerez, meghallgatja a tanácsainkat, és élőben találkozik velünk, akkor a horgászat közben pozitívabb lesz a végkifejlete.

Fontos szempont volt még számunkra az is, hogy a tó könnyen megközelíthető, és bárki számára elérhető legyen. Helyszínként Dunaújváros térségét választottuk, ami az ország közepén fekszik és a keresztülhaladó autópályától (M6 -> M8) 500 méterre található.

Programunkat minden érdeklődőnek felajánljuk és biztosítunk. A személyes bemutató/tesztlehetőség mindenki számára ingyenes, nem jár vásárlási kötelezettséggel. A projektben való részvételhez csak és kizárólag egy előre egyeztetett időpontra van szükség, amelyhez itt található az elérhetőség.